EZEK VAGYUNK  

A Csabai Színistúdió 1992-ben alakult Jókai Színistúdió néven. Az első tervek szerint az Ifjúsági Ház és a Békés Megyei Jókai Színház közös csoportja lett volna, s a tagok számára a Jókai Színház fellépési lehetőséget biztosított volna egy-egy darabban, főként statisztaként. Ez azonban nem bizonyult működőképes kapcsolatnak, így rövidesen Csabai Színistúdióvá alakult a csoport és kizárólag az Ifjúsági Ház hatáskörébe tartozott.
A cél az volt, hogy az általános- és középiskolás korosztály közelebb kerüljön a színház világához, és ezen keresztül fejlődjenek kommunikációs képességeik, mozgásuk, önbizalmuk, stb. Olyan tudást szeretnénk átadni az ide járóknak, amelyet akkor is tudnak majd használni, ha nem válik belőlük színész. Fontos hangsúlyozni, hogy soha sem volt cél színészek képzése, bár sokan indultak ezen az úton. Néhányuk már végzett színész. A csoport tagjai a kezdetektől többrétu oktatásban részesültek (tánc, ének, beszédmuvelés, színészmesterség, késobb színpadi gyakorlat is).
Az eltelt évek alatt kb. 300 diák járt a Stúdióba. Általában négy csoportban dolgozunk, melyek három korosztályt foglalnak magukba: 9-11 évesek (Kölyökstúdió), 12-14 évesek (Kölyökstúdió) ill. 15-20 (Színistúdió) évesek.
A színpadi gyakorlatot a vizsgaelőadásokon kívül más fellépések keretében is igyekszünk biztosítani. Rendszeresen vállalunk a Színistúdiósokkal - főleg zenés - fellépéseket országszerte és az elkészült vizsgaelőadásokat is igyekszünk minél többször közönség elé vinni. A Kölyökstúdió lehetőségei a fellépések terén természetesebben korlátozottabbak életkorukból adódóan.
Minden év bizonyítványosztással ér véget, ám mivel a Stúdió nem iskolai keretek között muködik, ez csupán arra szolgál, hogy mind az idejárók, mind szüleik láthassák, mit értek el az adott évben. Azok, akik már túl vannak az érettségin, végbizonyítványt kapnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy itt kell hagyniuk a csoportot, de ok a következo években nem kapnak minosítést.
2001-ben a csoport megkapta a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetést.

Előadásaink a kezdetektől:

    1993.

    Play Shakespeare (Shakespeare a makrancos hölgy címu darabjának elo- és utójátékából ill. Pyramus és Thisbe történetébol)
      Rendező: Szente Béla
    1994.

    Király Péter - Szente Béla: Premier (musical) Eredeti cím: Mindig színházról álmodtál
      Rendező: Bartus Gyula
      Országos Diákszínjátszó Találkozó - a zsűri különdíja
      Lugosi Színjátszó Fesztivál
      Megyei Színjátszó Napok - I. hely
    1995.

    Benjamin Soler: Labdatér
      Rendező: Simon Mihály
      Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó
      Gödöllő
      Megyei Színjátszó Napok - I. hely
    Trombitás Frédi - tematikus zenés műsor
    "Hakni" - tematikus zenés műsor

    1996.

    Büchner: Leonce és Lena
      Rendező: Bartus Gyula
      Országos Diákszínjátszó Találkozó - Marton Róbert a legjobb epizódszereplo
    Júlia szépleány (népballada)
      Rendező: Bartus Gyula, Sárvári János
      Stolberg (Németország) - amator színházi találkozó
    Premier (musical)
      Rendező: Bartus Gyula
      SCHERZO (Zenés Ifjúsági Színpadok Országos Fesztiválja) - I. hely
      TV felvétel - Magyar Televízió 1-es csatornája
    1997.

    Júlia szépleány (népballada)
      Rendező: Bartus Gyula, Sárvári János
      Országos Diákszínjátszó Találkozó - Ezüst minősítés
    Álomgyár
      Szerkeszetetteés rendezte: Szente Béla
      SCHERZO - I. hely
      TV felvétel - Magyar Televízió 1-es csatornája, riportfilm
      A film megtalálható az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet archívumában.
    1998.

    Gulyás Levente - Szente Béla: Pizzafutár (musical)
      Rendező: Szente Béla
      SCHERZO - I. hely
      Lugosi Színjátszó Fesztivál - II. hely
    Katasztrófa a nyílt tengeren (Mrozek és Beckett egy-egy darabjának részleteinek kombinációja, átdolgozása)
      Rendezték Fodor József és a szereplők
      Országos Diákszínjátszó Találkozó - Arany minősítés
    1999.

    Übüvízió (Alfred Jerry: Übü és a Lengyelek című drámájának improvizációs keresztmetszete)
      Rendező: Fodor József
      Országos Diákszínjátszó Találkozó - III. hely
    Interjú (tematikus zenés műsor)
      Szerkesztette: Szente Béla
      SCHERZO
    Kesztyűdal (tematikus zenés műsor) - a Nemzetközi Bábfesztivál Gálájára
    Nosztalgia műsor (tematikus zenés műsor)

    2000.

    Hepilepszia
      Szerkesztő és Rendező: Fodor József
      Országos Diákszínjátszó Találkozó
    Rémségek kis boltja (musical)
      Rendező: Szente Béla
      SCHERZO - Szente Béla a legjobb rendezés díja
    Báli szezon (tematikus zenés összeállítás)
      Szerkeszetette: Szente Béla
      SCHERZO - I. hely, diák zsűri I. hely
    Szente Béla - Király Péter - Józsa Mihály: Premier, vagy amit akarunk (musical)
      Rendező: Józsa Mihály
      SCHERZO - I. hely
    Ebben az évben a SCHERZO - n a csoport elnyerte az abszolutóriumot.
    Részvétel a Kultúrával a Nyugat Kapujában Nemzeti Fesztivál rendezvénysorozaton. 2001.

    A Négyszögletű Kerek Erdő Meséi (Lázár Ervin meséjének színpadra alkalmazása)
      Rendező: Józsa Mihály
    Kesztyűdal (tematikus zenés műsor)
      Gyermekdal Fesztivál - I. hely
    Rádió 47 - tematikus zenés műsor
      Szerkesztette: Szente Béla
      SCHERZO
    Gyányi Mariann: (M)ILYENEK VAGYUNK(?)
    Pári Mirella: Káin testamentuma
    Gabnai Máté: Anatómus
    Gimesi Dóra: A nézők
    Rendezték a csoport tagjai
    Az előadások az I. Művészeti Olimpián és az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon kerültek bemutatásra.
    Kocóhob (zenés bohócműsor)
    Nem szöx el (tematikus zenés műsor)
    Elszállt a nyár (tematikus zenés műsor)
    Szívküldi (tematikus zenés interaktív kívánságműsor)

    2002.

    Szentivánéji Álomgyár - 10 éves a Csabai Színistúdió
    Gyurkó László-Sebő Ferenc: A Búsképű Lovag Don Quijote De La Manha Szörnyűséges Élete és Gyönyörűszép Halála
      Rendező: Hodu József
      Országos Diákszínjátszó Találkozó
    Play Shakespeare - átdolgozás
      Rendező: Baranyainé Imre Julianna
      Weöres Sándor Diákszínjátszó Fesztivál
    Fejes Endre - Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: Jó estét nyár, jó estét szerelem
      Rendező: Hodu József
      SCHERZO - II. hely, Felföldi Ferenc a legjobb férfi szereplő díj
    Gyere, ahogy vagy! (tematikus zenés összeállítás)
      Szerkesztette: Szente Béla
      SCHERZO - III. hely, Szente Éva a legjobb énekesnő különdíj, Sánta László és Békefi László a legjobb énekes különdíj
    Gabnai Máté: Anatómus
      Rendező: Hodu József
      Csalánleves Fesztivál
    Bohóciskola - zenés gyermekműsor
      Kapolcs - Művészetek Völgye
    Szívküldi - interaktív kívánság műsor
      Pepsi Sziget
    2003.

    Magyar musical gyöngyszemei (tematikus zenés összeállítás)
    Csukás István: Ágacska
      Rendező: Józsa Mihály
      Országos Diákszínjátszó Találkozó - arany minősítés,
      Gulácsi Tamás a legjobb férfi szereplő
      Nemzeti Színház - megyejárás
    Szívküldi - interaktív kívánságműsor
      Sziget Fesztivál
    Túri Tímea: Bőrönd és Táska
    Rendezték a csoport tagjai
    az előadás a II. Művészeti Olimpián került bemutatásra

    2004.

    Csukás István: Ágacska
      Rendező: Józsa Mihály
      SCHERZO - III. hely, Gulácsi Tamás a legjobb férfi szereplő
    Csinájj valamit!/Do somethin'! (tematikus zenés összeállítás)
      Szerkesztette: Szente Béla
      SCHERZO - III. helyezés, Mogyorósi Emese a legjobb női táncos
    Virágkoldusok - részlet Lázár Ervin: Berzsián és Dideki című könyvéből
      Rendező: Józsa Mihály, Szente Béla
      Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál - ezüst minősítés
    2005.

    Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő
      Rendező: Józsa Mihály
      Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál - arany minősítés,
      részvétel a debreceni gálán

©2005 Viharsarok WebStúdió